Tevékenységi terület

Biztonságtechnikai rendszerek tervezése, telepítése, karbantartása:

Cégünk vállalja a biztonságtechnika bármely szakterületén jelentkező komplex feladatok megoldását, a fizikai, mechanikai védelem, vagy az elektronikus vagyonvédelmi rendszerek területén. A FISHBOAT-HR MÉRNÖKI IRODA SZOLGÁLTATÓ Kft. által alkalmazott mérnökök és telepítő szakemberek minden szükséges szakhatósági vizsgával, engedéllyel és megfelelő szakmai gyakorlattal rendelkeznek. Társaságunk megfelelő technikai és szakmai adottságokkal rendelkező 24 órás technikai ügyelettel áll szerződéses kapcsolatban, ahol a hibabejelentéseket éjjel-nappal fogadják. Képzett szakemberek a bejelentést követő legrövidebb időn belül megkezdik a gyors és szakszerű hibaelhárítást. A FISHBOAT-HR MÉRNÖKI IRODA SZOLGÁLTATÓ Kft. által felhasznált eszközök nemzetközi, illetve hazai független minősítő intézetek, laboratóriumok által bevizsgáltak, megfelelnek az EURONORM, VDS, VSÖ, NIJ, MABISZ, valamint a BM-OKF előírásainak. Az általunk telepített rendszerekre, eszközökre a jogszabályokban előírtaknak megfelelően garanciát vállalunk. A garancia lejáratát követően vállaljuk a telepített rendszerek karbantartását, amelynek feltételeit a megkötendő karbantartási szerződésben rögzítjük.

A fizikai, mechanikai védelem:

A fizikai, mechanikai védelembe beleértjük a lövedékálló üvegezés, biztonsági,- hő és fényvédő fóliázás, értékátadó zsilipek, trezortermek, páncélszekrények, biztonsági és tűzálló ajtók, zár és zárszerkezetek, kerítések, kapuk, forgalomirányító és terelő eszközök egyedi vagy rendszerszerű tervezését, telepítését, valamint karbantartását.

Elektronikai védelem:

Az elektronikai védelem területén a behatolás jelző, zártláncú videó tér,- és megfigyelő, beléptető-, személykövető,- és munkaidő nyilvántartó,- biometrikus azonosító,- tűzjelző- és tűzoltó rendszerek, továbbá integrált épület felügyeleti- és vagyonvédelmi, távfelügyeleti rendszerek tervezésével, telepítésével, karbantartásával foglalkozunk.

Biztonsági tanácsadás, kockázatelemzés:

A kockázatelemzés során megállapítjuk megrendelőink vállalkozását vagy beindítani tervezett új tevékenységi körét veszélyeztető külső- és belső veszélyforrásokat. A kockázatelemzés során megállapított veszélyforrások alapján hathatós segítséget nyújtunk a lehetséges megelőzési, kockázat korlátozó, megszüntető vagy kárcsökkentő intézkedések kidolgozásával.

Informatikai biztonság:

E tevékenység területén szintén teljes körű minőségi szolgáltatás nyújtására törekszünk, legyen szó akár szoftver, vagy hardver elemekről, különböző típusú hálózatokról, adatbiztonságról, stb. Társaságunk vállalja számítástechnikai központok komplett kulcsrakész kivitelezését, azok kisugárzás elleni védelmének kialakítását, illetve számítógépes központok, alközponti rendszerek ilyen jellegű átvilágítását is.

Gyengeáramú hálózattervezés, kivitelezés:

A biztonságtechnikai rendszerek tervezése, kivitelezése sok esetben a gyengeáramú rendszerek, hálózatok tervezésével, kivitelezésével együtt történik. Társaságunk megfelelően kvalifikált szakemberei már a tervezés fázisában tanácsadással állnak rendelkezésre a hálózat optimalizálás területén is. Ez kiterjed a strukturált telefon és optikai hálózatok, kábelezési rendszerek szabvány szerinti kialakítására is. Alkalmazott szabványok ANSI/TIA/EIA-568-A, EIA-478, EIA-464-A andEIA-464-A-1. Adatátviteli alkalmazások: 10 Mbps IEEE 802.3 10Base-T/FL LAN Application 100 Mbps IEEE 802.3 100Base-T2/T4/TX/FX LAN Application bps IEEE 1000Base-TX LAN Application

A struktúrált kábelezési rendszerre vonatkozó nemzetközi, európai és USA-beli szabványok:

ISO/IEC 11801:1995 Information Technology
Generic Cabling for Customer Premises
EN 50173 Information technology
Generic cabling systems
EIA/TIA 568A Commercial Building
Telecommunications Cabling Standard

EIA/TIA 568A TSB 95.
A tervezésnél és a kivitelezésnél meghatározó figyelemmel kísérjük a rendező elhelyezését, a vízszintes kábelezéseket, a munkahelyi alrendszereket, a felszálló kábelezést, valamint a multimódusú, gradiens indexű Optikai gerincek fektetését. Javaslatot adunk minden telefon központ és alközpont kiválasztására, részt veszünk a központok beszerzésében, üzembe helyezésében és karbantartásában is.

Épület automatizálási rendszerek:

Az épület automatizálást napjainkban úgy is emlegetik, mint a gyengeáramú berendezések területét, hiszen nemcsak automatikáról van itt szó, nemcsak fűtésről, hűtésről, klíma szabályozásról, melegvíz szolgáltatásról. A hagyományos területek mellett elkezdődött a riasztó-, beléptető-, tűzvédelmi rendszerek, telefonos hálózati rendszerek kiépítése, ezek összefogását biztosító felügyeleti rendszerek használata, igénybevétele, vagyis a komplex rendszerek alkalmazása. Az építkezők egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek arra, hogy otthonuk kialakításánál érvényesüljenek a maximális energiatakarékosság és kényelem szempontjai. Ahhoz, hogy egy ingatlan energiatakarékosan és ugyanakkor magas komfortfokozattal üzemeljen, a különböző energiafelhasználási módokat valahogy összhangba kell hozni. Erre a célra komoly épületautomatizálási rendszereket kínálunk. Megoldásokban olyanokat, amelyek egyrészt megtérülnek a ház energiafogyasztásában, másrészt jelentős mértékben emelik az ingatlan komfortfokozatát és piaci értékét. Az épület automatikai rendszerek segítségével az energiatakarékosságot olyan módon lehet szabályozni, hogy csak azokat a helyiségeket fűtjük, illetve hűtjük, amelyek használatban vannak. Bármely ingatlan kivitelezése során gondolni kell a gépészeti, villamossági, automatikai, és informatikai hálózat megtervezésére is. Amennyiben ezekre már a tervezéskor figyelmet fordítanak, az mindössze 1-2 százalékos többlet költséget jelent, ugyanakkor ennél jóval nagyobb mértékben emeli az ingatlan értékét. Természetesen az automatizálás utólag is megoldható. Az informatika ma már az élet minden területén, így az épület automatikákban is jelen van, ennek köszönhetően olyan megoldások állnak rendelkezésre, amelyek a lakások újrakábelezése nélkül is lehetővé teszik azt, hogy a háztulajdonos akár a televízió előtt ülve, a készülék távkapcsolójával tudja állítani a ház bármelyik helyiségének a hőmérsékletét, redőnyöket, ablakokat mozgasson, világítást szabályozzon, esetleg a külső biztonsági kamerák képét a televízió képernyőjére vetítse. Ezek a rendszerek képesek arra is, hogy a tulajdonos távollétében a riasztóberendezések, vagy egyéb elektronikai elemek által adott vészjelzéseket SMS formájában a megadott telefonszámokra továbbítsák. Nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy részletesen áttekintsük azokat a technológiai berendezéseket, amelyekhez az automatikát beszereljük, hiszen az automatika egy technológiai berendezésnek a vezérlő egysége, a lelke, de ez csak akkor hatékony, ha maga a berendezés is megbízható, megfelelően működik. Gépészmérnökeink kellő szakismerettel és tapasztalattal rendelkeznek ahhoz, hogy egy technológiai rendszerről megállapítsák, hogyan automatizálható, javaslatot adjanak, hogy az adott elképzelés milyen módon megvalósítható, és a technológiai rendszer milyen átalakításokra szorul ahhoz, hogy az automatikus üzemeltetésre alkalmassá váljon, hatékonyan működjön. A rendszerek kiépítésénél fontos szempont a felügyelet és ellenőrzés biztosítása, hibajelenség esetén a gyors reagálás feltételeinek megteremtése. Gyakori igény a távriasztás, távüzemeltetés lehetőségének kiépítése is. Természetesen vállaljuk a rendszerek tervszerű karbantartását és szervizelését, 24 órás folyamatos ügyeletet biztosítunk az év 365 napján, az ország teljes területén.

Fővállalkozás, projekt menedzsment:

Cégünk fejlődésével kezdtünk el komplett fővállalkozási tevékenységet folytatni, ami az épületgépészeti, erősáramú és irányítástechnikai tervezéstől a kivitelezésen át a beüzemelésig átfogja a teljes beruházást. A hangsúly a komplexitáson van, hiszen ezek a különböző szakágak működésükben, alkalmazásukban, felhasználásukban, funkciójukban nem választhatók szét. Az egységes szemléletű áttekintés tapasztalataink szerint mindig a vevő, a beruházó érdekeit szolgálja, számára ad egy jobb megoldást, ezáltal rengeteg munka, fáradtság és energia spórolható meg. A fővállalkozás keretén belül történik cégünknél az épületgépészet, az épület automatika, és az erősáramú rendszerek kivitelezése, az épületgépészeti rendszerek tervezése, terveztetése illetve a kivitelezési munkák megvalósítása. Fővállalkozásban foglalkozunk technológiai, épületgépészeti, elektromos energiaellátó és világítástechnikai rendszerek tervezésével, kivitelezésével. Fővállalkozás szolgáltatásunk lényege és célja, hogy megbízóink számára komplett megoldásokat kínáljunk. Partnerünknek így nem kell külön foglalkozni a megoldandó feladat minden egyes munkanemével, hiszen mi teljes mértékben vállaljuk a kapcsolattartó és ügyintéző szerepét, cégünk bonyolít le minden munkát, ami az adott feladathoz kapcsolódik. A komplex fővállalkozás melléktermékének tekinthető tulajdonképpen a projekt menedzseri tevékenység, egy-egy nagyobb volumenű beruházáskor saját tapasztalataink szerint jelentősen csökkenthető a beruházási költség akkor, ha egy profi projekt menedzseri folyamat zajlik. A folyamatot komoly informatikai háttérrel segítjük, a Microsoft erre a célra kifejlesztett programjának alkalmazásával.